Nagy-Baranyi Krisztina, kutyaoktató vagyok. Mostmár.

Ám ez nem volt mindig így. Lássuk csak: hajdanán, mikor még az ifjúság szele fújta kócosra a hajam, eljött az idő, amikor is be kellett volna tájolni, hogy merre is az arra. Iránytű híján kikötöttem az egészségügyben. Aztán teltek-múltak az évek és én egyre kevésbé éreztem magaménak a dolgot. Mindeközben férjhez mentem és egy csodás napon egy bevásárlóközpontban kigyulladt az a bizonyos lámpa (tudod, mikor akkorát koppan, hogy még a szomszéd városban is hallják). Ugyanis egy kutyust szocializáltak épp, amit én elsőre kiszúrtam. A férjemnek hála (igen kellett, hogy bátrabb legyek) odamentünk információt gyűjteni és hazaérve rögtön a jó öreg Google bácsitól kértem segítséget. Ekkor találtam rá egy fantasztikus képzésre, ami a Láthatatlan Póráz Módszer & Program (LPM&P).

Nem kellett sokat gondolkoznom a beiratkozáson. És hipp-hopp eljött a tanfolyam, amely őrült jó hangulatban telt. Csodálatos és hatalmas tudású oktatókkal, sok-sok gyakorlattal egy olyan légkörben, ahol az lehetsz, aki vagy, úgy, ahogy vagy, és csak azért, mert vagy (by Dömötör Júlia). Fantasztikus embereket ismerhettem meg a tanuló társaim személyében is.

Mindezt folytattam a mester tréner képzésen. Az egész egy nagyszerű utazás volt saját magamban, a technikában. Mint minden utazás, ez is tele volt élményekkel. Ezek az élmények támogatják ma is munkámat, hogy gazdi és kutyusa még jobb társak legyenek.

Az LPM&P segít ebben azzal, hogy kapcsolat és folyamat fókuszú, tehát a legkisebb sikernek is örülünk, valamint hiper sebességgel mélyíti és építi a bizalmat gazdi és kutyusa között.

lpmp oklevelek